Hajdúné Vörös Eszter - Erasmus - 2025. Olaszország

Kategória: 2024

Missione possibile a Castellaneta 🙂

Első nap
Egy vallomással kezdem. Félek a repüléstől. De hát a küldetés az küldetés, nincs olyan, hogy lehetetlen. És a felhők felett kinézve az ablakon… na, az minden félelemért kárpótol.
Szerencsés módon megérkeztem hát a küldetésem helyszínére: Catellanetába. Baritól 70 km-re fekszik, a csizma talpánál. Kisváros, nagyon dél-olasz. Képeslapra illő. Fényképeket mellékeltem a mai bolyongásaimról. A jellemző sikátorok két meglepetést tartogattak. Az egyik, hogy tiszták! (Bár nem szabadna előítéletesnek lennünk, ugye…) A másik pedig, hogy néha hova képesek vezetni. Az egyik szűk, alacsony (persze, le kellett hajolnom) boltíves sikátor mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül egy picike teraszban végződött, amely a város alatt húzódó, hihetetlenül meredek szurdokra nézett. Kőrengetegből a természetbe.
Az utolsó képek érdekessége, hogy az óváros szinte minden házán, az ajtófélfa mellett fára festett idézetek állnak, különböző dekorációkkal. Az itteni tájszólásban felül, illetve a gyengébbek kedvéért olaszul is, alul.
Az első nap képei ITT!
Második nap: barangolás Bariban
Sokarcú, vidám, pezsgő, lüktető. Felejthetetlen. A képek nem adják vissza, nem vagyok túl ügyes ezen a téren. Na meg hol esett az eső, hol tűzött a nap, hol meg fagyi volt volt éppen a kezemben… :-)
Első utam az óvárosba vezetett: hangulatos sikátorok, építészeti műremekek, ódon épületek. És az egészet három oldalról öleli körül a tenger. Megunhatatlan. Mielőtt elutaztam, a hetedikeseim megkérdezték, milyen állat lennék. Azt mondtam, albatrosz. És ma rájöttem, hogy tényleg. Az utolsó félórámban csak ültem egy padon a parti sétányon, és nem untam meg a tengert csodálni. A város XIX. századi negyedéről készült fényképek valahogy eltűntek a telefonomról. Azt sajnálom, hogy nem tudom Nektek megmutatni, de igazából ez egy égi jel: vissza kell még térnem. :-)
Második nap képei ITT!
Harmadik nap: első benyomások az iskolában
A napom természetesen (dél-)olaszosan indult. Az itteni Erasmus-koordinátor nagyon kedvesen felajánlotta, hogy első nap eljön értem, ne legyek olyan elveszett. Többszöri üzenetváltás, telefonálás után az utolsó pillanatban ide is ért értem, éppen hogy beestem az első órámra. De persze erről csak én hittem azt, hogy gondot jelent . A tanároknak ugyan 8-ra be kell(ene) érni, de a gyerekeknek elég 8.10-re. Ami végsősoron azt jelenti, hogy 8.20 körül el is tud kezdődni az első óra. Csak lazán. Nessun problema. 🙂
Ugyanez a lazaság és kellemes hangulat jellemzi egyébként az órákat, a tanár-diák viszonyt is. És ez szemmel láthatóan nem nekem szólt. A klasszikus (görög-latin) és a (modern idegen)nyelvi gimnázium kis létszámú, a 20 fős osztály már nagynak számít. Az egyik végzős osztály 10 fős.
A gyerekek akár a mieink is lehetnének. (Csak kevésbé passzívak...) Nyitottak, érdeklődőek, kíváncsiak voltak bemutatkozásnál. Volt, aki órák között is odajött még hozzám kérdezősködni. Nagyon kedvesen fogadtak. Megkapó volt az az oldott légkör, amiben dolgoznak. Alapvetően nagyon pozitív élményekkel gazdagodtam.
(A képeken az iskola kívülről: felújítás alatt, az aula, illetve az iskola környékéről készítettem még egy képet.)
Lassan nyitnak az üzletek a szieszta után (igen, 17 óra után 🙂), úgyhogy megyek, felfedezem az “élő” (modern) városrészt is.
U.i.: Az esti sétám során is érdekességekbe botlottam: macska pórázon, illetve igencsak sajátosnak mondható homlokzatdíszítés. (Meg újabb castellanetai hangulatképek álmodozáshoz. 🙂)
HARMADIK NAP KÉPEI
Negyedik nap: Tarantói hangulatok
A ma szerzett további nagyon pozitív és érdekes iskolai élményeimről majd pénteken írok összefoglalóan. Aznap ugyanis kirándulni már biztos nem fogok: a vasutas szakszervezet sztrájkot hirdetett. Mert az olaszok nem tartják magukban a véleményüket, azt ugye tudjuk. Ha sztrájk, akkor sztrájk. 🙂
(Azért töltök fel képet az itteni “vicinálisról”, ami minden településen megáll. És hihetetlenül pontos. Igen, még mindig Dél-Olaszországban vagyok…)
Szóval Taranto. A kereskedelmi kikötőben található vasútállomásról az óvárosba vezet rögtön az út, helyes kis hídon keresztül. A látkép: tankerhajók, vitorlások és egy hatalmas óceánjáró.
Az óváros. Ódon, az biztos. Szellemjárta, lakatlan, omladozó. És büdös. Mintha még a középkorban lennénk, és az éjjeliedény tartalma a sikátorokban landolna. Lassan az enyészeté lesz, pedig kár érte. Az elmúlás bája a fényképeken.
Az újabb (XIX-XX. sz.) városrészre felnyitható híd vezet tovább. Az óváros után kicsit tartottam tőle. De hozza a kötelezőt. Rendezett, vonalzóval húzott utcák. Szép épületek, hangulatos sétálóutca, üzletek, éttermek, bárok. És pálmafák.
Az állomásra visszafelé pedig a szívem csücske: a halászkikötő. Ahogy az óváros bűze, a sirályok kacagása sem fényképezhető le. De képzeljétek hozzá a képekhez. (Mármint a sirályok hangját. 🙂)
A NEGYEDIK NAP KÉPEI
Ötödik nap:
Matera. Ahol a múlt és a jelen eggyé válik.
Újabb vallomás következik. Nem vagyok hajlamos az ódon kövektől ámulatba esni. Legalábbis egészen a mai napig így hittem. Aztán megérkeztem Matera óvárosába. Leírhatatlan élmény. Mintha egy másik idősíkba lépne át az ember. Mintha a múlt minden eddigi pillanata a jelenben sűrűsödne össze. Mintha álmodban sétálnál a felfoghatatlan módon, mégis tisztán érezhetően a múlttól lüktető sikátorokban.
Európa egyik legrégebb óta lakott települése, a jellegzetes sziklalakásokkal, amelyekben egészen az 1950-es évekig éltek - ekkor már borzalmas körülmények között. Mára ez is történelem és múzeum. 
Ötödik nap képeit itt találhatjuk meg!
Hatodik nap: Liceo Classico e Linguistico Quinto Orazio Flacco, Castellaneta
A kirándulások közepette egy kis kitérő az olasz iskolarendszerről.
Az intézményrendszer tagolása egészen hasonló, mint nálunk. A gimnázium ötévfolyamos. A tantárgyak tekintetében elég nagy különbségek vannak attól függően, milyen irányt választanak: van klasszikus (görög-latin, humán irány), nyelvi (3 modern idegennyelv), természettudományos gimnázium. Az első kettőben alig-alig tanulnak természettudományos tárgyakat, az utóbbiban pedig nyilván az kerül előtérbe. Nincs átjárás, 14 évesen dönteni kell. Olaszországban nagyon kevés diák választja a gimnáziumot, és EU-s szinten nagyon kevesen tanulnak tovább egyetemen. Ezért a gimnáziumokban tényleg a legjobb gyerekek tanulnak. Motiváltak, felkészültek, nyitottak.
Hat napot járnak iskolába, cserébe 5, legfeljebb 6 órájuk van egy nap. (Van idejük élni…) A tanárok heti max. óraszáma 18. (Nekik is van idejük élni…)
Az országos statisztikákat tanulmányozva náluk is sok sebből vérzik az oktatási rendszer.
De.
Ez az iskola egy csoda. Sima, állami iskola, régiós gyűjtő-gimnázium. De a fenti okokból mindössze 10-20 fős osztályok vannak. Nagyon családias, kellemes a légkör. Közvetlen a tanár-diák viszony. Nagyon sok munka van benne.
Ami a tananyagokat illeti: irodalom, nyelvtan, történelem, művészettörténet, hittan és angol órákon voltam bent eddig. Ami teljesen lenyűgözött, hogy mennyire interdiszciplináris módon igyekeznek tanítani. És folyamatosan gondolkodásra késztetni ezáltal a gyerekeket. Állandó elem az átcsatolás, az összefüggések keresése, a reflexiók kölcsönös meghallgatása, a tanár részéről ezek irányítása a háttérből. Teljesen más dimenzióba kerül ezáltal az oktatás. Ami így sokkal inkább válik neveléssé is. Kritikus gondolkodásra neveléssé.
Persze ez náluk “kényszer” is: az érettségi vizsgák is ennek jegyében zajlanak. De erről majd holnap. Most irány a tenger. 🙂